2. rész

Leültem vissza a helyemre enni. Nem éppen kívántam semmit, a sok idegesség miatt. Egyedül YoonGi jött utánam, és persze Jimin a konyhában. A többiek eltűntek. Nam Joon éppen szerintem Hoseok-ot rendezi le. Lehet oda kellene mennem, megnézni mit csinálnak, de YoonGi miatt nem tudok meg sem mozdulni. Itt volt minden lépésemnél. Elindultam a szobám felé, még oda is követett. Az egyik ajtónál hallottam, ahogy Hoseok és Nam Joon kiabálnak. Becsuktam a szemem, egy pillanatra megálltam, majd megfordultam YoonGi felé.
- Csak hadd nézzem meg őket. - mondtam, majd elindultam az ajtó felé. Megragadta kezem, majd magához fordított.
- Ha valami hülyeséget csinálsz... - nem hagytam, hogy folytassa, kiszabadítottam karomat a kezei közül, és elindultam az ajtó felé. Benéztem, és Nam Joon már szinte fojtogatta Hoseokot. Avatkozzak közbe, vagy ne?!
- Nam Joon. - rontottam be mégis az ajtón. Mindketten rám meredtek, és Hoseok arcán láttam, hogy ezt nem kellett volna. - Engedd el kérlek, nem csináltunk semmit. - mondtam, majd megragadtam Hoseok karját, és kivittem a szobából. Nem tudom miért tettem ezt, de én nem akarom, hogy így teljenek el a napjaim, hogy rajtam vitatkoznak.
- Te nagyon beteg vagy. Miért jöttél be? Miért avatkoztál közbe? Ezt az egyet nem kellett volna. Nem tudod milyen Nam Joon, és te csak így bejössz. Nem értelek Min, komolyan. - mondta, kicsit hangját felemelve. Nem tudtam megszólalni. Inkább örülne, hogy kihoztam onnan, de még ő van felháborodva.
- Bocsánat, hogy közbe mertem szólni, és amint láttam, megmenteni. - lehajtottam a fejem, és elindultam a szobám felé. A folyosó végén láttam meg Taehyungot, miközben a szekrényben turkált. Kíváncsi voltam mindenre, ezért elindultam felé.
- Khm..- ragadta meg a karom valaki újra, majd mutogatott az újjaival, hogy nem kellene. Nem tudom mit titkolnak, de nekem ez már sok. Mindig kerestem a kiútat, de valahogy nem sikerült. YoonGi minden egyes mozdulatomnál ott volt. Kezdtem tőle is félni.
- Mikor hagysz végre békén? - kérdeztem, majd lépteket hallottam felénk jönni. Nam Joon volt az, aki rám sem nézett, csak megragadta a karom, és bevitt a szobámba. Egyenesen a szemembe nézett, én pedig nem tudtam hová nézni. Nem akartam a sötét szemeibe nézni.
- Mit ártottam neked? Miért kell így bánnod velem? Miért Hoseok? Mit látsz benne? Miért nem engem látsz? Megtennék mindent. A múltkoriért még bocsánatot is kértem. Ha nem jött volna be Hoseok akkor, mindketten jól éreztük volna magunkat. - mondta, majd egyre közelebb lépett felém. Elkezdtem remegni, kezeimet már nem éreztem. Egyensúlyom inog, és nem tudom mit kellene neki mondani. - Gondold át. - mondta, és egy kacsintás kíséretével távozott. Lerogytam a földre, szememből könnyek folytak ki. Nem tudom kinek a segítségét kérjem. Az egy dolog, hogy Hoseok megmentett. De az, hogy ő honnan ismer engem, örök rejtély. Azt sem akarom, hogy megerőszakoljon ez a gyerek. Egyáltalán honnan tudják, hogy még soha nem voltam senkivel. Egy hatalmas pukkanásra lettem figyelmes a folyosón. Kiszaladtam, bár YoonGi mint mindig ott állt, és kezét elém rakta, hogy nem mehetek oda. Hoseok feküdt a földön. Nam Joon pedig vele szemben állt.
- Esküszöm, nem csináltam vele semmit. Beszélgettünk, és egyszer eldőlt mint egy zsák. - mentegetőzött, majd YoonGi kezét ellökve, odaszaladtam Hoseokhoz. A homloka forró volt, és izzadt. Talán beteg, és elájult.
- Segítsetek már. - kiabáltam a fiúknak, akik körül álltak minket. Megfogtuk és bevittük az egyik szobába, ahol vizes ruhát raktam fel rá, és nyakig takartam be. Ott ültem mellette, amíg fel nem kel. A gyógyszert is akkor tudom, ha felkel. Nem tudom miért segítettem neki, amikor ő rabolt el. Ő követett engem. Amikor épp otthagyni készültem, megragadta a karom, és visszahúzott.
- Miért....segítettél? - hangja rekedtes volt, és hallatszott, hogy még beszélni sem bír. Elgondolkoztam miért segített.
- Azért, amiért te is segítettél, hogy Nam Joon ne erőszakoljon meg. - mondtam, majd lehajtottam fejem. Mosolygott, majd a plafont kezdte bámulni.
- Köszönöm. - mosolygása nem hagyott alább, bár éreztem, hogy nekem ennyi bőven elég volt.
- Mikor...engedtek haza? - kérdeztem félve, bár lehet pont rossz embertől.
- Ha lefekszel Nam Joonnal, talán hazaenged. - mondta, majd megfogta a kezem. - De, megpróbálok tenni érted valamit.
- Ne, te csak ne tegyél értem semmit. Majd magamtól megoldom. - szóltam közbe, majd felálltam, és elindultam az ajtó felé, de Hoseok még utánam szólt.
- Min! - álltam meg, de nem fordultam vissza. Vártam, hogy fog e mondani valamit, de úgy döntött nem mondd semmit. Elindultam kifelé az ajtón, majd egyenesen Nam Joon szobája felé indultam. Megálltam az ajtó előtt, és elgondolkoztam. Muszáj valahogy innen kijutni.
Benyitottam, mondjuk kopogás nélkül, ezért kicsit furán is nézett rám.
- Mit akarsz? És miért nem tudsz kopogni? - kérdezte, majd felállt, és közelebb jött hozzám.
- Gyerünk. Tedd meg amit akarsz, de utána engedj el. Végleg. Hagyj elmenni! - mondtam, majd elindultam felé, és ajkaira tapadtam. Vastag ajkai édesek voltak, és bár tudtam rosszul cselekszek, el kell innen menjek. Ez nem az én életem. Nem tudok ide kötődni.
- Várj. - szólt rám Nam Joon. - Tényleg ezt akarod? Ilyen még sosem volt, hogy egy csaj jött hozzám, hogy feküdjünk le, és utána majd elengedem. De, mivel ez most megtörtént, megengedem, hogy ezután elmenj. - mondta, majd ismét ajkaimra tapadt. Izlelőjével átört, és egyre vadabbul csókolt. Felsőmet már szinte letépte rólam. Én is ezt tettem, lehúztam róla a felsőt, és érezni akartam felsőtestét. Ledobott az ágyra, majd felémtérdelt. Egy melltartóba, meg egy bugyiban voltam. Ő csak egy alsónadrágban. Ahogy rámfeküdt, éreztem, hogy odalent izzik a levegő, és nemi szerve már nem bírja. Végigcsókolta rajtam minden porcikámat, majd alsóneműmet is szétszakította. Újjaival izgatni kezdte nemi szervem, először egy, majd két újját helyezte belém. Mivel ez az első, kicsit fájt. Izgultam, bár tudtam, ezek után vár a friss levegő. Levette ő is boxerét, majd kérte, fogjam meg. Eleinte nem mertem, mert féltem tőle, de utána már őt is izgattam. Elérkezett annak az ideje, hogy egyesüljünk.
- Lazulj el, különben fájni fog. - suttogott fülembe. Megemeltem csípőmet jelezve, hogy készen állok. Férfiasságát óvatosan belémhelyezte, majd egy aprót felnyögtem. - Pszt. Csak halkan. - suttogott, majd egy pillanatra kivette, és megtörölte nemi szervét, mivel véres volt. Átszakadt a szűzhártyám, azért fájt ennyire. Visszatette, még lassan, majd egyre gyorsabban mozgott bennem. Egyre jobban enyhült a fájdalom is. Ajkaim harapva mentem el, majd ő is, nem sokára, nagy nyögés közepette hagyta abba. Nem maradtam ott sokáig, azonnal kerestem a ruha darabokat, amit fevettem, majd elindultam kifelé.
- Remélem jó volt, és örülök, hogy én lehettem neked az első. - mosolygott, majd hátra sem néztem, azonnal kimentem a szobából. Ismét Hoseok szobája felé indultam, hogy megnézzem, hogy van. Benyitottam, majd láttam, hogy az ágy szélén ül.
- Kérlek, mondd, hogy nem csináltál hülyeséget. - nézett rám, de nem szólaltam meg. Hagytam, hogy magától rájöjjön. - Hallottam, a hangokat. Mit...csináltál? - fogta a fejét, és lehajtotta azt. Leültem mellé.
- Azt akartam, hogy szabad legyek. El akarok innen menni. Én nem tudok itt lenni. Azt mondtam neki, hogy lefekszek vele, csak engedjen el. Ő ebbe beleegyezett, és...
- Mi? Szerinted, ő ezek után téged el fog engedni? Ne nagyon bízz ebben. Most már rád fog szállni, mindig azt akarja majd, hogy vele legyél. Nem szerelmes beléd, csak a szexre kellesz neki. - szólt közbe. Nem akartam hinni a fülemnek. Ha csak arra kellek neki, innen tényleg nincs kiút.
- Vigyél el innen akkor te. Nem lehetek itt. Nekem van életem. - kértem, az utolsó reményem Hoseok.
- Nem lehet. Engem kinyírnak, ha el viszlek téged. De szó szerint. Én hoztalak ide, rémlik? - nézett rám, majd lefeküdt vissza az ágyra. - Most hagyj aludni. - mondta, majd a kérésére felálltam, és békén hagytam. A sok kérdés a fejemben, a sok sok minden. Választ akartam, de Nam Joonhoz már nem tudok visszamenni. Kimentem, és kerestem valakit. Épp TaeHyung volt közelebb, ezért odamentem hozzá.
- Ne is mondj semmit. Hallottam, és még nekem is fájt, amit csináltál. Felejtsd el, hogy ezek után Nam Joon el fog engedni. - mondta, majd megveregette a vállam. Nem akarom elhinni. Nem teheti ezt, hisz megígérte. Belenéztem a mellettem lévő tükörbe, és fájt, amit láttam. A szívem is majd megszakadt. Bementem a szobámba, és leültem az ágy szélére. A kérdések cikáztak a fejemben. Mindre választ akartam, de ha én nem teszek semmit, nem fogom azokat megkapni. Felálltam, majd elsétáltam az ablakhoz. Rács volt azon is, hogy még véletlenül se tudjak megszökni. Bár az is elég régies volt, ahogy elnéztem. Egy kis elhagyott ház, ami körbe van fákkal. Semmi több. Csak mi vagyunk itt, egyedül. A gondolkozásomat kopogás zavarta meg. Válasz nélkül bejött a szobámba.
- Hoseok?! Nem azt mondtad, hagyjalak aludni? - néztem rá meglepetten, mert ő zavart ki a szobából.

- Tudom, de nem tudok ezen túljutni. Nem kellett volna. Miért tetted ezt? - próbált közelebb férkőzni hozzám, de nem tudtam mit tenni. Elmondtam neki mit érzek, és ez így van rendjén. Talán lehet hülyeséget csináltam, talán nem. - Figyelsz rám egy kicsit? - fogta meg a csuklóm, elég erősen. 

- Igen. - válaszoltam halkan, majd hátraléptem. A földet néztem folyamatosan, mert nem tudtam a szemébe nézni. Szemével engem fürkésztett, várta a választ, de már elmondtam neki mindent, amit lehet. 

- Rendben, akkor ne válaszolj, én elmentem. - mondta, majd elindult az ajtó felé. Egy pillanatra megállt, de nem nézett hátra. Kinyitotta azt, majd kilépett azon, és bezárta maga után. Még álltam ott egy darabig, nem mozdultam, vártam, hátha valaki megszán. Nem történt semmi. Mintha én lennék egyedül a világon, és csak én szenvedek a legjobban. Elgondolkoztam, és minél hamarabb választ akartam. Vettem egy mély levegőt, és az ajtót szinte kitéptem a helyéről. Meg sem álltam Nam Joon szobájáig. Megálltam, és ott is vettem egy mély levegőt, majd benyitottam. Körbenéztem, de nem volt bent. Mikor megfordultam, akkor szembesültem vele.

- Talán engem keresel? - nézett rám, majd arcomhoz nyúlt, és szinte alig ért hozzám, érezte, hogy simogat. Elvettem a kezét, majd egyenesen a szemébe néztem.

- Nem engedsz el? Hallottam, Hoseok is azt mondta ezek után sem fogsz? Rendben, akkor majd én találok egy okot, hogy elengedhess. - szögeztem neki mondandóm, és ott is hagytam. Berohantam a szobámba, és háttal neki dőltem az ajtónak. 

- Min! Engedj be! - hallottam Nam Joon hangját, de nem álltam el. Nem akartam, hogy bejöjjön. - A fenébe is, engedj be! Min! Azt hiszem, kedvellek! - ennél a szónál hidaltam le.